A "kuruzslás ellenes törvény"-hez kapcsolódóan: Fontos tudnivaló a gyógyítók számára
2020. április 26. írta: Antal Tibor (Elnök)

A "kuruzslás ellenes törvény"-hez kapcsolódóan: Fontos tudnivaló a gyógyítók számára

Gyógyító, kezelő berkekben  sok pletyka kering azzal kapcsolatban, hogy milyen dokumentációt "kell" a klienssel aláíratni, ezért éppen itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

Aki nem konvencionális tanácsadást végez, illetve nem tartozik az Eüak. [1] hatálya alá, annak tudnia kell, hogy az Egészségügyi adatok a GDPR alapán a Különleges adatok kategóriájába tartoznak, éppen ezért azok kezelése alapértelmezetten Tilos.

Ebből következik, hogy az úgynevezett "Állapotfelmérő lapok" és hasonló néven futó nyomtatványok kitöltetése is tilos, mivel az azokban rögzítésre kerülő Személyes adatokat csak olyan Adatkezelő kezelhetné, aki többek között Adatvédelmi tisztviselővel is rendelkezik, és aki még azt is képes lenne megindokolni, hogy ezeknek a dokumentumoknak a kitöltésére és kezelésére miért van szükség.

Erre pedig a gyógyítók és a kezelők nem lesznek képesek.

Az esetek többségében ugyanis valójában arról van szó, hogy ők ennek a "kérdőívnek" a kitöltésével és tárolásával kívánják azt igazolni, hogy "a kliens figyelmét felhívták arra, hogy milyen kockázatokkal járhat egy tanácsadás vagy kezelés", mert ezzel mentesülhetnek egy eseteleges későbbi felelősségre vonás alól.

A valóság azonban ezzel szemben az, hogy ez bár eddig sem működött volna, ezután ez már ki van zárva, mert ha kezelni sem lehet valamit, akkor arra hivatkozni sem lehet. Éppen ezért célszerű ezt az esetet is érdemes a helyes szemszögből megvizsgálni.

Azok, akik az ilyen jellegű tevékenységet jogszerűen - vagy legalábbis a jogszabályokat nem sértve - adófizető vállalkozóként látják el, azok mindig rendelkezni fognak azzal a bizonylattal, ami azt igazolja, hogy ki és mikor vette igénybe a szolgáltatást, ezért azt a dokumentumot célszerű a klienssel aláíratni. Ezt persze meg kell előznie annak, hogy a korábban aláíratott dokumentum kérdőív helyett "Kockázatok bemutatása" néven  kifüggesztésre kerül azzal a kitétellel, hogy "Olvassák el a felsorolt kockázatokat, mert ezeknek a tudomásul vételét vállalják a számla (nyugta) aláírásával." Kérésre pedig adjanak ebből egy példányt az érintettnek.

Ebben az esetben ugyanis már igazoltan vállalta a kockázatokat, és ami miatt már nem lesz szükség arra, hogy ezeket a dokumentumokat kezelésbe vegyék és tárolják, és ezért se Adatvédelmi tisztviselőre, se különleges Adatvédelmi intézkedések megtételére nem lesznek kötelesek.

A fentiek pedig bár csak egy szűk körre vonatkoznak, de az abban foglalt egyszerűsítés lehetőségét érdemes mindenkinek meggondolnia, akinek erre lehetősége nyílik, mert ez a megoldás alkalmas a kezelésbe vett (Különleges) adatok mennyiségének a csökkentésére, és ezáltal az üzleti kockázatok mérséklésére is.

Hivatkozások:

[1] 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

süti beállítások módosítása