€525.000 bírság és a "jogos érdek"
2020. április 26. írta: Antal Tibor (Elnök)

€525.000 bírság és a "jogos érdek"

Csak hogy ne mindig a vállalkozásokról essen szó, ezúttal a Holland Tenisz szövetséget bírságolták meg úgy 200 millió Forintnyi Euróra.

Miért?

Nos, a holland szövetség úgy gondolta, hogy az egy "jogos érdekük", hogy a szponzoraik számára átadják az általuk kezelt Személyes adatokat, mert abból pénzt kereshetnek és azzal megerősíthetik a szövetséget. Ez az érv tipikusan köszön vissza a magyar ""adatvédelmi"" szövegezésekben, holott immár határozat mondja ki a nyilvánvalót:

Akkor lehet valakinek marketing célú üzeneteket küldeni, ha ahhoz hozzájárult.

Ebből következően pedig nem lehet a Személyes adatait másoknak átadni ebből a célból, ha ehhez nem adott korábban Hozzájárulást. Kész.

Természetesen a bírság mértékénél azt is figyelembe vették, hogy jelen esetben egyszer 50.000, egyszer pedig több mint 300.000 érintett Személyes adatát adták át, ahogy azt is, hogy valójában ez a szponzorokon kívül máskhoz nem jutott el, és azon kívül, hogy néhány kéretlen reklámot kaptak az érintettek, más káruk ebből nem származott. Azaz, látszólag "nem történt semmi", nem történt kár, és mégis ekkora lett a bírság.

Ezért kell komolyan venni a GDPR-t, és annak a logikáját, szabályait.

Természetesen:

- nem arról van szó, hogy a Jogos érdek, vagy az érdekmérlegelés ne létezne, vagy adott esetben arra ne lenne szükség. Arról van szó, hogy az ILYEN (azaz adatok ERŐSZAKKAL való kezelésbe vételére, kezelésére, átadására, azok szinte teljes mértékben alkalmatlanok.

- a holland adatvédelmi hatóság a közigazgatási bírságolást alkalmazta, amire Magyarországon a közigazgatás alá tartozó intézményeken, szervezeteken kívül nincs mód. Éppen ezért nem kell irányadónak tekinteni a mértéket, de nem is lehet attól elrugaszkodni. Fontos megjegyezni, hogy a hatóság azt is vizsgálta Hollandiában, hogy a bírság ne lehetetlenítse el a bírságoltat, de mint látható, még a sport sem jelent kivételt a rendelet hatálya alól.

Forrás:

https://edpb.europa.eu/news/national-news/2020/dutch-dpa-fines-tennis-association_en

süti beállítások módosítása