Ezúttal ismét olyan fogalmakat mutatok be, amikről mindenki azt hiszi, hogy azokat pontosan ismeri, pedig nem is. Ez a két fogalom a döntéshozó és a jogszűrűség avagy a jogállamiság.
Kezdjük is talán a második kiemelt résszel, amin talán sokan felhúzták a szemöldöküket, hiszen eddig úgy tudták, hogy ezek egyértelmű és különálló fogalmak. Erről azonban valójában szó sincs, azok ugyanis a valóságban egyszerűen egymás fokozatai.
"Tessék?" - kérdezhetik most, pedig ezt az összefüggést nem is igazán lehet másként meghatározni.
Ennek az érdekességnek az alapja ugyanis az, hogy az Európai Uniónak - mint fogalomnak - az alapja nem az államokban, vagy az intézményekben leledzik. A ma ismert Európai Unió alapjait 1950-ben rakták le, és bizony már azóta léteznek egyes intézmények, amiket ma is ismerünk, mint például az Európa Tanács (ET). Ezek alapját ugyanakkor akkoriban merőben szokatlan formában rakták le, mert a feje tetejére állították a világot. Az addig ismert valamennyi jogrenddel ellentétben ugyanis akkoriban nem az államokat határozták meg, mint az állampolgárok számára jogokat biztosító szervezeti formát, hanem intézményesen határozták meg:
Az európai emberek alapvető jogait. (EJEE rövidítésű egyezmény)
Ezek az elképzelések tehát a legkevésbé sem arról szóltak, hogy "éljen az individualizmus", hanem arról, hogy az Európai embereknek, polgároknak vannak jogai és minden más jogszabály csak ezekből a jogokból származtatható vagy ezek tiszteletben tartásával alkotható meg. Ezeket a jogokat tehát úgy határozták meg és abban a formában nevesítették, ahogy azokat akkoriban értelmezni lehetett és kellett is. Ezek a jogok mindenkit megilletnek Európai polgárként Európában, de valójában csak itt és csak a polgárokat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezzel a meghatározással vissza lehetne élni, vagyis nem lehet valakinek az életét elvenni pusztán azért, mert nem európai polgár. Azt viszont igen, hogy ezeket a jogokat nem szükségszerűen kell azok számára is biztosítani, akik nem valamely európai tagállam állampolgárai. Ehhez a gondolathoz tartozik az is, hogy természetesen ezek a szabályok se "gránit szilárdságúak", azokat már több mint egy tucatszor módosították. Erre jó példa például az élet szentsége, ami folyamatosan fejlődött onnan, hogy mikor és milyen körülmények között fogadható el az élet elvétele (háború, törvényes kivégzés, satöbbi) odáig, hogy nem is olyan régóta az élet elvétele semmiféle formában nem fogadható el. Jól látható tehát, hogy:
A döntéshozók folyamatosan figyelik az életmód változásait, annak értékét, és ezek alapján folyamatosan igazítják a szabályokat a világhoz, és követik le az EMBEREK egyre humánusabb és toleránsabb elvárásait. Ezért is kell ezeket a döntéseket az Európa Tanácsban egyhangúan elfogadni, hiszen a döntéshozatalra vonatkozó elvárások az ET-re is vonatkoznak.
És éppen ezzel kapcsolatban fontos valamit megérteni és elfogadni. Ezek a módosítások mindig a többség elvárását képviselték, és azokat minden esetben a kisebbség érdekeinek a sérelme nélkül valósították meg. Ez az Európai Unió egyik alapelve, méghozzá az, amit Magyarországon a szándékos megtévesztés kategóriáját súroló formában "fékek és ellensúlyok" rendszerének neveztek el korábban önkényesen az elvtársi érában a diktatúra elvtelen kiszolgálói (mint például a szocialista típusú szakszervezetek). Ezzel szemben ennek a fogalomnak jelentése és a tartalma valójában teljesen más. Ez ugyanis az:
Ellenőrzésre és egyensúlyra törekvés elve ("Checks and balances")
Ami amúgy máris ismerős lehet például az Egyesült Államok jogrendjéből is. Ennek az elvnek a lényege az, hogy a döntéshozó alapértelmezetten mérlegelje először a tervezett döntés hatásait, vizsgálja meg, hogy az a döntő többség érdekét úgy szolgálja-e, hogy az ne, vagy csak csekély mértékben, vagy teljeskörű kártalanítás mellett sérthesse a kisebbségben maradtak jogait.
Ez a döntéshozó felelőssége. Nem az önkorlátozás tehát az elvárás, hanem az, hogy ne is legyen szükség feltétlenül külső kontrollra, mert a döntéshozó képes a többségi elvárásnak és az alapvető jogoknak megfelelő döntéseket hozni és azokat folyamatosan felülvizsgálni.
Ebből következik hogy egy döntéshozónak, lett légyen az akár egy általános iskola igazgatója, vagy akár egy vállalkozás felelős vezetője, vagy akár egy hatóságnál, minisztériumban, a törvényhozás bármely szintjén álló személy aki másokkal kapcsolatos döntést hoz:
Annak mindig így kell eljárnia.
Ezeket a fogalmat tehát azért érdemes megérteni, mert így válik teljessé az a logika, hogy miért kötelező például egy törvényjavaslatnál vagy a Személyes adatok kezelésénél annak a (hatás)vizsgálatnak ("checks") az elvégzése ami bizonyítja a jogszerűségét abban az értelemben, hogy annak az eredményeként nem, vagy csak egy demokratikus jogállamban elfogadható mértékben sérülnek a döntéssel érintettek jogai ("balances"). Bármilyen furcsán is hangozhat tehát, de igaz:
A fentiekből következően teljesen mindegy, hogy ki a döntéshozó.
Így lesz például az érintettek Személyes adatait üzleti vagy szakmai célból kezelőkből Adatkezelő még akkor is, ha egy magánszemélyről is van szó, és így nem lesz például Merkelből diktátor annak ellenére sem, hogy évtizedek óta de facto egy párt(szövetség) élén irányítja Németországot - és időnként az Európai Uniót is.
A képviseleti demokrácia ugyanis ezt jelenti.
Azt, hogy nem ideológiai alapon hoz döntést egy döntéshozó, hanem az általa képviseltek elvárásai alapján. És éppen olyankor szoktak a döntések ellen fellázadni, ha azok nem azok érdekében születnek meg, akik az adott döntéshozót az adott pozíció betöltésére kiválasztották. Ebből pedig logikusan következik az, hogy amíg valaki Németországon belül hoz döntéseket, addig arra nézve releváns az, hogy mit várnak el a választói, de ez a vélemény már nem releváns Európára nézve, hiszen az Európai Unió választópolgárai soha nem hatalmaztak fel tagállami vezetőt a közösségi döntések meghozatalára. Hasonlóképpen nem lenne releváns a magyar lakosság véleménye azzal kapcsolatban, ha például azért nem lenne Brexit megállapodás, mert a franciák megvétóznák annak okán, hogy már nem használhatnának a brit felségvizeken. Mert hát ezek a hülye angolok még képesek és rájuk lőnek. És tudjuk, hogy képesek is erre, mert erre már volt példa.
Éppen ezért abszurd az, ha az egésze Európai Unióra irányuló döntéshozatalok elfogadottságát a német, vagy egy adott országcsoporton belül kívánják lemérni, hiszen az nem lehet releváns az egész közösségre nézve. És ugyanúgy abszurd az, amikor egy adott közösségről meghozandó döntést a párt szimpatizánsai között tesztelnek, majd rájuk hivatkozva kényszerítenék rá egy adott közösségre. Ez ugyanis antidemokratikus lenne, mert az érintetteket nem képviselné senki, és tőlük függetlenül döntenének róluk olyanok, akik vagy nem érdekeltek, vagy éppen ellenérdekeltek egy adott ügyben.
Olyan ez, mint egy részvénytársaság vagy egy társasház vezetése. Aki erre ki van jelölve, az csak egy ügyvivő, egy képviselő (vö: közös képviselő -> a közösséget kéviselő!) aki azoknak a dolgait intézi "alkalmazottként", akiket szolgál (minister@latin, "szolga", "segéd", vö: ministráns a szentmisén). Ebből következően arról és csak arról hozhat döntést, amire felhatalmazást kap, és még csak véletlenül sem hozhat olyan ügyben döntést, amire nincs felhatalmazása. Ebből következően:
Ezek az emberek, a döntéshozók soha nem hozhatnak a saját vagy vélt érdekükben döntést, mert kötelességük azoknak megfelelni, akik a döntéshozatalra lehetőséget biztosítottak a számukra.
Ezért tévedés azt hinni, vagy arra hivatkozni, hogy "kit választottak meg például egy választáson", mert az csak ahhoz biztosít lehetőséget (és nem jogot!), hogy a választók érdekében, a döntéssel érintettek véleményének az ismeretében hozhassanak döntést. Ezért nem lehet például a belváros autómentesítésére úgy ígéretet tenni, hogy a város másik részén építenek cserébe egy metrót. Vagy éppen, ezért nem lehet ingyenes parkolás biztosítására sem kötelezni olyanokat, akik korábban még fizetősen sem tették azt lehetővé (vö: éjjelre bezárnak a bevásárlóközpontok). Mert ilyen döntések meghozatalára senki sem hatalmazhatott fel senkit sem.
Ebből következően per definitionem nem lehet jogszerű a többség érdekét sértő jogszabály vagy jogelv, vagy akár egy önkormányzati döntés megalkotása vagy egy ideológia kötelezővé tétele, a polgárokra kényszerítése, mivel a többséget nem lehet egy kisebbség akaratának vagy egy tetszőleges ideológia számukra hátrányos következményeinek a tűrésére kényszeríteni.
Mert ezt hívnák diktatúrának.
Ennek az ellentéte tehát a jogállam. Az, amikor a jogszabályok világosak, jogi végzettség nélkül is érhetők és betarthatók, azok nem változnak folyamatosan és ezért az emberek pedig úgy élhetik az életüket, hogy abba a döntéshozók - vagy éppen az arra aspirálók - nem, vagy csak a fentebb leírt minőségű jogszabályok alapján avatkoznak bele. És legfőképpen, a döntés bírja az azzal érintettek egyértelmű és ideológia mentes támogatását.
Ennek a logikának az igazolására nézzük meg tehát egy "közismert" példát az európai jogrendből. Legyen ez mondjuk a hetes cikk szerinti eljárás [1]. Ezt most beidézem teljes terjedelmében, de ne tessék előtte elmenni kávéért, mert felesleges lesz:
7. cikk
(az EUSz. korábbi 7. cikke)
(1) A Tanács, a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság indokolással ellátott javaslata alapján, tagjainak négyötödös többségével és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően megállapíthatja, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket. Mielőtt ilyen megállapítást tenne, a Tanács meghallgatja a kérdéses tagállamot, és ugyanezen eljárásnak megfelelően ajánlásokat tehet neki.
A Tanács rendszeresen ellenőrzi, hogy azok az okok, amelyek alapján ilyen megállapítást tett, továbbra is fennállnak-e.
(2) A tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően, az Európai Tanács, miután a kérdéses tagállamot felkérte észrevételei benyújtására, egyhangúlag megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket.
(3) A Tanács, amennyiben a (2) bekezdés szerinti megállapításra jutott, minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti, beleértve az e tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogokat. Ebben az esetben a Tanács figyelembe veszi az ilyen felfüggesztésnek a természetes és jogi személyek jogait és kötelezettségeit érintő lehetséges következményeit.
A kérdéses tagállamnak a Szerződések szerinti kötelezettségei minden esetben továbbra is kötik ezt az államot.
(4) A Tanács a későbbiekben minősített többséggel úgy határozhat, hogy a (3) bekezdés alapján hozott intézkedéseket megváltoztatja vagy visszavonja, amennyiben az elrendelésükhöz vezető körülményekben változás következett be.
(5) Az e cikk tekintetében az Európai Parlamentre, az Európai Tanácsra és a Tanácsra alkalmazandó szavazási szabályokat az Európai Unió működéséről szóló szerződés 354. cikke állapítja meg.
Finító. Ennyi a 7. cikk.
Tetszettek levegőt venni és nem kiköpni a kekszet a kávé mellől? Én szóltam, hogy kár azt hinni, hogy valami hosszú és bonyolult dologról lenne szó. Persze a szemfülesebbek most felhívnák a figyelmem arra, hogy nyilván a 2. cikk részletezi a szabályokat. Nos, az ő számukra rossz hírem van, sajnos a 2. cikk még rövidebb:
2. cikk
Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.
Hát nem különös?
Ennyi az összes elvárás és a jogi szövegezés. Ki hitte volna? Érthető? Igen. Aki viszont ezt a részt nem olvassa el eredetiben, mivel a több száz oldalas és érthetetlen magyar jogszabályokon szocializálódott, annak ez most merőben szokatlan volt. Ez a cikk ugyanis nem azt mondja ki hogy például a kisebbségek jogai a jogállamiság részeit képezik, hanem azt, hogy az emberi jogok, vagy éppen a kisebbségi jogok a jogállamiságtól elkülönítetten nevesített elvárások.
Ebből következik, hogy a jogállamiság, a döntéshozatal, és az Európai Unió jogelveinek való megfelelés nem azon múlik, hogy a kisebbségek jogait kiteljesítsék, vagy azokat bárki másra vagy mindenkire kiterjesszék, hsizen az éppen kiüresítené azokat. Éppen ezért egy ilyen jellegű elvárás egyszerűen nem létezik, mert nem létezhet. Az elvárás az, hogy attól függetlenül is mindig vizsgálni kell az érintettek jogait, hogy a döntés a számukra abban a pillanatban hasznosnak tűnik vagy hátrányosnak. Egy döntéshozó pedig a döntéseiért mindaddig felelősséggel tartozik amíg a döntés hatással van az érintettekre. A szabályokat tehát folyamatosan felül kell vizsgálni és azokat adott esetben saját hatáskörben kell kijavítani. Ezért fontos minden európai polgárnak megértenie, hogy valójában ő és ők, azaz mi vagyunk a döntéshozók felhatalmazói.
Mert minden döntéshozatali jog tőlünk, Európai polgároktól ered.
És ezért kell az alapvető jogainkkal tisztában lenni, hogy megértsük:
Ezeket a jogokat nem azért kell biztosítani a számunkra, mert "kegyes az EU, vagy az állam", hanem fordítva. Mi európai polgárok azért engedjük meg nekik, hogy döntéseket hozzanak velünk, Emberekkel kapcsolatban, mert ezeket a jogokat soha és senki sem vitathatja el tőlünk, hiszen azok minket, de csak minket, Európai Uniós polgárokat illetnek meg. Ez az Európai Unió alapja.
És pontosan ez az, amit soha nem szabad elfelejteni. Mert abban az esetben, amikor valaki mégis erre tenne kísérletet, akkor kell arra azonnal emlékeztetni, hogy éppen akkor kezdené lebontani a jogállamiságot. Az Európai Unió polgárainak a jogainak a csorbítására ugyanis senkinek sincs, mert nem is lehet joga, hiszen minden döntéshozatali jog tőlünk származik!
Ezért nem szabad tehát azt sem hagyni, amikor a Személyes adatainkhoz bárki is úgy akarna hozzáállni, hogy "neki azt joga van használni", vagy hogy "fogadd el, hogy használni fogja" vagy "ha nem csinálsz semmit, akkor használni fogja azokat". Ilyenkor kell a vészcsengőnek megszólalnia, mert ha erre nem egy jogszabály kötelezi azt, aki a Személyes adatainkat el akarja szedni tőlünk, akkor az az erőszak, a diktatúra, a terror. Az, amihez egyetlen Adatkezelőnek (döntéshozónak) sincs joga. Ha kegyesen kéri, ha hamut szórva a fejére, pontosan és tömören tájékoztatva kér meg bennünket, hogy szeretné használni a mi érdekünkben a Személyes adatainkat, akkor és csak akkor kérheti, hogy ebbe kegyesen beleegyezzünk.
Ezek az Európai Unió igéi. Minden más csak hamis prófécia.
Covid mentes Boldog Ünnepeket kívánok!
Hivatkozás:
1. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/hu/TXT/?uri=CELEX:12016M/TXT
